Cégcsoportunk
aktuális állásajánlatai:
Nyomdai
szakemberek:
A törökbálinti
DEPO területén működő könyvnyomdánkba keresünk megbízható,
a munkájukra igényes szakembereket hosszú távra. Kizárólag jól felkészült,
tapasztalt jelöltek jelentkezését várjuk, mert azonnali kezdéssel, betanítás
nélkül, önállóan kell dolgozniuk!
Amit a profi
szakembereknek kínálunk:
- korrekt munkahely,
- biztonságos, tervezhető jövedelem
- szakmai fejlődési lehetőség, tanfolyamok
A felvételi
eljárás menete:
Ha úgy dönt, hogy szeretne bekerülni csapatunkba, kérjük, hogy küldje el e-mailben
szakmai önéletrajzát és egy kísérőlevélben azt, hogy miért szeretne nálunk
dolgozni, megjelölve fizetési igényét. A levél címében tüntesse fel a megpályázni
kívánt pozíciót.
Az elektronikus levelet az alábbi címre várjuk: hr@julianus.hu.
A jelentkezéseket folyamatosan várjuk. A jelentkezők közül a legjobbakat
egy próbanapra hívjuk majd be, ahol bebizonyíthatják számunkra, hogy ők a legalkalmasabbak
az adott pozícióra és képesek a többi munkatárssal zökkenőmentesen együttműködni.
A nyomda megközelíthetősége:
A Kosztolányi Dezső térről a 140-es vagy a piros 172-es kék BKV járatokkal.
Nyomdai szakembereknek
az alábbi pozíciókat kínáljuk:
Délutános
előkészítő
Elvárásaink:
- legalább
3 év gyakorlat kilövés és lemezelőkészítés területén - levilágító-
vagy grafikai stúdióban szerzett tapasztalat
- precizitás,
- megbízhatóság,
- önálló
munkavégzés,
- könyvnyomtatáshoz
és kilövéshez szükséges ismeretek
Feladatok
és felelősség:
- a megbízóink igényeit messzemenően kielégítő és a saját munkáinkhoz szükséges
tökéletes nyomatok készítésére alkalmas lemezek előkészítése
- beérkező anyagok szakmai ellenőrzése
- előkészítő szoftvereink kezelése (Adobe Acrobat, Pages v3 stb.)
A jelentkezéseket a fent
leirtak szerint a hr@julianus.hu címre
várjuk.
Műszaki
szakfordító (belsős)
Keresünk angolul magas fokon tudó, magyarul szépen és helyesen
fogalmazó, jó számítástechnikai és műszaki ismeretekkel rendelkező fiatalokat
megbízóink műszaki szövegeinek magyarra fordításához. Pályakezdőket
és végzős évfolyamba járókat
is várunk!
Elvárásaink:
- megbízható angol vagy német (előny: felsőfokú
írásbeli nyelvvizsga vagy szakmai) nyelvismeret
- kiváló magyar helyesírás
- a szakmai nyelv (magyar nyelvű műszaki nyelvezet)
ismerete
- felsőfokú műszaki végzettség vagy diploma előtti félév
(előny: szakfordítói képzés)
- pontos, precíz munkavégzés
- előny: fordítástámogató szoftverek, ill. további nyelvek
ismerete
A feladatokról:
- részvétel a műszaki fordítási folyamataink fő lépéseiben:
fordítás, lektorálás, nyelvi és terminológiai ellenőrzés, tesztelés.
Amit kínálunk:
- fiatalos légkör, lehetőség rugalmas munkaidőre
- alapos betanítás
- próbaidő után állandó, hosszú távú munkalehetőség
- szakmai fejlődési lehetőség, tanfolyamok
- jó kereseti lehetőség
- előrelépési lehetőség (lektor, terminológiai szakértő,
nyelvi vezető) a teljesítmény és a lektori értékelések alapján
A felvételi eljárás menete:
Ha úgy dönt, hogy szeretne bekerülni fordítói csapatunkba,
kérjük, hogy az itt letölthető
angol szöveget pár napon belül legjobb tudása szerint fordítsa
le, majd a forrással megegyező formátumban (html) küldje vissza az alábbi
címre: hr@julianus.hu.
A levél címében tüntesd fel a megpályázni kívánt pozíciót.
Kérjük, a leveléhez csatolja szakmai önéletrajzát és
motivációs levelét, megjelölve fizetési igényét.
Ha a visszaküldött próbafordítást lektoraink megfelelőnek
találják, meghívjuk egy személyes beszélgetésre. Ezt követi néhány teszt
kitöltése és egy belső (irodánkban elvégzendő) próbafordítás. A sikeres
felvételit és a próbaidőt követően a munkavégzés irodánkban történik.
Irodavezető
Dinamikusan fejlődő cégcsoportunk központjába keresünk
egy koránkelő, rátermett, a feladatoktól meg nem rettenő irodavezetőt,
aki
képes kitalálni
ügyfeleink
és munkatársaink gondolatait
és elébe menni kérdéseiknek, igényeiknek. Csak irodavezetési és bizonyított
szervezési tapasztalatokkal rendelkező jelentkezőket várunk!
Elvárásaink:
- angol vagy német nyelvismeret (ha mindkettőt tárgyalási
szinten beszéli, az plusz előny)
- írásos és hallott szöveg (különösen telefonhívások)
megértése, összefoglalása
- irodai alkalmazások (Word, Excel) internet és levelezőprogram
magabiztos kezelése
- legalább középfokú végzettség
- pontos, precíz munkavégzés,
határidők betartása
- HR-területen szerzett tapasztalat előnyös
- előny, ha XI. kerületi lakos, mert nálunk a munkaidő
reggel 7-kor kezdődik.
A feladatokról:
- Cégcsoportunk központjában a cégek belső és külső kommunikációjának
bonyolítása, megszervezése, az ügyvezető munkájának segítése, a felmerülő
problémák
megoldása.
Amit a próbaidő után kínálunk:
- fiatalos légkör, rugalmas munkavégzés
- szakmai fejlődés
- jó kereseti lehetőség
A felvételi eljárás menete:
Ha úgy dönt, hogy szeretne bekerülni csapatunkba,
kérjük, hogy küldje el szakmai önéletrajzát és motivációs levelét,
megjelölve fizetési igényét az alábbi címre: hr@julianus.hu.
A levél címében tüntesse fel a megpályázni kívánt pozíciót.
|